Foglaljon jegyet a Qatar Airways Halifaxbe induló járatára
Foglaljon jegyet a Qatar Airways Halifaxbe induló járatára, hogy felfedezze ezt a rendkívül modern várost, amely ugyanakkor egy kis kanadai kikötőváros hangulatát árasztja. Halifax a világ egyik legnagyobb természetes kikötőjének a partján helyezkedik el, és gazdag tengeri történelemmel büszkélkedhet. A kikötő mondhatni kulturális központként is működik, hiszen számos történelmi látnivalónak és köztéri műalkotásnak ad otthont.
Halifax egy rendkívül kompakt város, ezért a legjobb, ha gyalog indul a felfedezésére – így lehetősége lesz arra, hogy a közeli negyedek összes fontos látnivalóját megtekinthesse.
Utazzon Halifaxbe a Qatar Airwaysszel: Ha a Qatar Airwaysnél foglal jegyet Halifaxbe, akkor először el kell jutnia Montréalba egy általunk üzemeltetett járattal, majd itt fel kell szállnia az egyik partner-légitársaságunk által biztosított halifaxi csatlakozásra.
Halifax kiemelt látnivalói
Ha Tampába utazik, feltétlenül keresse fel a Lowry Park állatkertet, ahol több mint 2000 állat él természetes körülmények között.
-
Turistalátványosságok
Ha Tampába utazik, feltétlenül keresse fel a Lowry Park állatkertet, ahol több mint 2000 állat él természetes körülmények között. Sok állatot akár meg is etethet itt, és számos más szórakozási lehetőség is várja, például játszótér, éttermek és vidámparki játékok.
Ha az Apollo Beach-en jár, érdemes felkeresnie a Tampa Electric Manatee Látogatóközpontot is. A közelben működő erőmű felmelegíti itt a tengert, ami odavonzza ezeket a különös, leginkább a rozmárra hasonlító élőlényeket, a látogató pedig a víz felé épített pallókról és kilátókról nemcsak őket, hanem a floridai vadvilág számos többi érdekes tagját is megfigyelheti természetes élőhelyén.
A híres Sunshine Skyway csodás kilátást nyújt az óceánra, a híd maga pedig az esztétikus építőmérnöki munka diadala. Ez a közel 20 kilométer hosszan futó, cölöpökön álló útszakasz kecsesen ível át a magasban a Tampa-öböl felett.
Ha kellemes családi szórakozásra vágyik, keresse fel az afrikai hangulatot megidézni hivatott Busch Gardens kalandparkot, ahol egzotikus állatok élnek természetes környezetben, valamint művészeti és kézműves foglalkozások, élőzene és izgalmas vidámparki játékok várják a látogatókat. -
Szabadidős programok
Számos fontos látnivaló mindössze egy tízperces sétára van a festői kikötőtől. Ha kíváncsi a város kezdeteire, sétáljon el a Grand Parade térhez – ez egy felvonulási tér, amely Halifax 1749-es kezdeteihez nyúlik vissza. A közelben található az impozáns halifaxi városháza, amely Új-Skócia önkormányzatának székhelye. A Province-ház egy hasonlóan impozáns épület, hatalmas betonoszlopaival és tátongó bejárataival. Ez Kanada legrégebb óta működő törvényhozói épülete, és elnyerte a nemzeti történelmi helyszín státuszt.
Halifaxi utazása nem lehet teljes, míg meg nem látogatja az Atlanti-óceán Tengerészeti Múzeumát. Itt megismerkedhet Halifax vízzel átitatott múltjával – az ősi gőzhajókkal, illetve Új-Skóciának a híres Titanic-katasztrófa után játszott szerepével.
Ha gyerekekkel utazik Halifaxbe, mindenképp látogassanak el a Discover Centre nevű múzeumba. Itt a fiatalabb látogatók számos interaktív és oktatási kiállításon vehetnek részt – ilyen például a Buborékszoba, a Versenyfutás az idővel pálya, illetve a különféle élő tudományos bemutatók. -
Ételek
Halifaxben számos, rendkívül színes konyhával rendelkező étkezőhely közül választhat. Mivel az Atlanti-óceán partján fekszik, nem meglepő, hogy a helyi éttermek kínálatában specialitásként helyet kapnak a friss, ízletes tenger gyümölcsei.
A kanadai konyha a brit, a skót és a francia hatások fúziója, amelynek eredményeképpen erősen sós vagy nagyon édes fogások születnek. Ha azonban Halifax igazi ízére kíváncsi, azokat az éttermeket keresse, melyek kínálatában szerepel a juharszirupos palacsinta vagy a kanadaiak nemzeti étele – a poutine. A poutine valószínűleg a legháziasabb fogás, mely sült krumpliból, szószból és sajtos aludttejből áll – kipróbálni kötelező. -
Vásárlás
A vásárlás Halifaxben egy igazán eklektikus élmény. Kanada legnagyobb bevásárlási célállomása, amely a világ minden részéről a legjobbat kínálja – a felső kategóriás outletektől és dizájnerboltoktól kezdve a kézműves üzletekig és sikkes butikokig mindent megtalál itt.
A Spring Garden úton egymást érik a boltok, és a dizájnerüzleteket is itt keresse. Ha pedig belevetné magát az utcai vásárlás forgatagába, vegye az irányt a Hydrostone piac felé, ahol az egyedülálló, független boltok és piaci standok váltják egymást, a kínálat pedig végtelen – a kézzel készített bútoroktól kezdve a főzőolajokig és fűszerekig bármit vásárolhat.